<< 2024. Március >>
H K Sz Cs P Sz V




1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

A MIRK tovább él

Negyvenharmadszor szervezték meg a kézimunkázók és gyűjtők nemzetközi vajdasági találkozóját, közismert nevén a MIRK-et, színhelye ezúttal Palánkán, a dr Radivoj Uvalić középiskolában volt. 
Erről szól az alábbi cikk, amely a Magyar Szó-ban jelent meg Német Adrás tollából. link:http://www.magyarszo.com/hu/1963/kozelet_riport/96216/A-MIRK-tov%C3%A1bb-%C3%A9l.htm#.UyAvOasyn7I.facebook

– A MIRK-et mindig iskolákban szerveztük meg – mondja Bada István, a rendezvény atyja, aki az idén lesz nyolcvanéves, de feleségével, Johannával együtt ugyanolyan hévvel, lelkesedéssel szerveznek, osztályoznak, nyilatkoznak, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. – Azért az iskolákban, mert csakis ott van akkora hely, ahol a négyezernyi alkotó, kiállító munkái, gyűjteményei elférnek. Ezen a rendezvényen is több mint négyezer nevet jegyeztünk, ennyi munkát kellett elbírálnunk, a kézimunkától kezdve a képeslapokon, hotelcímkéken, bélyegeken át egészen a gyermekrajzokig. Aki az elmúlt három nap egyikén ellátogatott Palánkára, több érdekességet is láthatott, például a Vizsolyi Bibliát, Petőfi Sándor: Szabadság, szerelem című versének 50 nyelvre lefordított sorait. Száz lepkét Hongkongból, egyiptomi papirusz könyvjelzőket, Pap László ökölvívó kesztyűjét, mellyel három olimpiai aranyat nyert. Sajnos egyre nehezebb egy-egy ilyen rendezvényt megszervezni, mert mind szegényebb az eklézsia, de hiszem azt, hogy akkor is lesz MIRK, ha már mi, Johanna és én, nem leszünk. Minden ember szeret gyűjteni, még az is, aki ezt tagadja, mindenki szeret valamit alkotni. És ez adott lesz a jövőben is, csak legyen, aki mindezeket az embereket, munkájukat egy fedél alá hozza. A moholi Telecski Elvirában és Szollár Róbertben, azt hiszem, meg is találtuk követőinket. Ők már hat éve velünk együtt szervezik a MIRK-et, jövőre nekik adjuk át a stafétabotot. Biztos vagyok benne, hogy kiválóan végzik majd a MIRK körüli teendőket. Egyébként jövőre, a sorrendben 44. MIRK Adán lesz.

A díjazottak

A 43. MIRK-en 100 aranyérmet, 100 nívódíjat, a 480 első, 879 második és a 260 harmadik helyezettnek oklevelet, illetve 79 nagymesteri díszoklevelet ítélt oda a 40 tagú zsűri. A legjobb egyesületek, klubok serleget kaptak. A díjazottak közül

Nagymester: Jovičić Milijada (Lapovo), Sofija Pećanac (Mileševo), Forró Krisztián (Bácskossuthfalva), Nevena Domić, Vitman Anica, Szekeres Katalin, Jovanović Laura, Tósaki Bori, Csapó Gyöngyi, Libić Stana (Zombor), Marija Horvat (Szabadka), Zelenka Tibor (Kúla), Szalma Valéria, Bende Andrea, Bende Ilona, Šimić Veronika, Kocsis Ilona, Bíró Mónika, Horváth Krisztina (Horgos), Boros Rozália, Tóth Malvinka (Novo Orahovo), Gordos Izabella, Boja Ágnes (Ada), Kasza Gizella, Makó Erzsébet (Bácsgyulafalva), Hanák Zoltán, Gajdos Erika, Miklós Róbert, Csajkó Elvira, Báló Draginja (Zenta), Bunyik Erzsébet, Ivančević Katarina, Predrag Nikolić (Újvidék), Georgijević Živana (Bajsa), Balog D. Teodóra (Bezdán), Mesaroški Slavica, Bolozanov Zagorka, Stojšin Đurđevka, Szél Anna (Törökbecse), Balog N. Hajnalka, Fülöp Klára, Rózsa Ibolya, Pintér Ilona, Vastag Ibolya (Csantavér), Škrbić Branka, Kajtez Zora, Laćarak Ljilja, Ivić Marica (Palánka), Nagy Emma, Péter Viktória, Raffai Julianna, Mišković Jovanka (Mohol).

Nívódíjas nagymester: Szeles Etelka, Zoretić Margit, Ratkai Irén (Pacsér), Ökrös Csilla, Suvajdžić Đorđe, Kozma Terika (Szabadka), Szabó Magda, Cvitkó Klára (Zenta), Latinják Katalin, Fehér Mária (Csóka), Veljović Nebojša (Belgrád), Dušanka Korica (Újvidék), Kanyó Hajnalka (Kúla).

Többek között aranyérmet kaptak a vajdasági fotóművészek: Brezsány Gyula, Bora Vojnović, Gergely József, Fehér Tamás, Dávid Csilla, Lennert Géza, Ispánovity József, Kaća Lazukić Ljubinković, Lazukić Anna, Németh Mátyás, Molnár Edvárd, Ifjú Gábor, Ótos András, Boros György, Nemes Fekete Edit, Đorđe Đuro Marović, Horváth Uzon Éva, Turzai Sándor, Ivan Manješko Charly, Zsáki István, Sinkovi Erzsébet, Kudlik Fazekas Teréz, Katarina Mandić.



Vissza