Asztalos

Az asztalosság a faművességnek, illetve az ács szakmának egyik, a kora középkorban specializálódott ága. Legfontosabb készítményei a több ezer éves kultúrákból ismert, rajzokon fennmaradt bútortípusok: zsámolyok, heverők, kerevetek, székek, trónszékek, könyvtámaszok, stb. Az első szekrényeket, azaz a ruhás ládákat még ácsok faragták és illesztették össze vasszegek és ragasztó nélkül, de mint alább olvashatjuk később ez is az asztalosok privilégiuma lett...

Ma is teljes mértékben érthetőek Comenius tankönyvének az e szakmára vonatkozó sorai: ,,Az asztalos (szökrényes, szökrönyös) meggyalulja a deszkákat a gyaluval a faragó (gyaluló) -széken, megsimétja a simétó gyaluval, megfúrja a furóval, megfaragja (díszíti) a faragókéssel, egybenfoglalja (ereszti) enyvvel és hevederekkel, és (így) csinál táblákat, asztalokat, ládákat, és egyebeket ... "

Ehhez az idézethez, és a szerszámok fejlődéséhez meg kell jegyezni, hogy az említett faragószék talán a jelenleg ismert vonószék és a gyalupad közös őse lehetett, a vonókést (kézvonót) pedig Erdélyben ma is gyalunak hívják. A véséssel, a fúrással, illetve a kapaszerű, rövid nyelű (kő, -bronz vagy vas) eszközzel történő faragás a faművesség legősibb megmunkálási módjaihoz tartoznak, a fűrész és a legrégebbi gyalualakok pedig időszámításunk előttről ismertek a Földközi-tengeri és a keleti kultúrákban.

Szerszámai: a már előzőleg említetteken túl a ma ismert gyalupadot és padékeket, - a fa és vasfejű kalapácsot, a szegkiemelőket és a harapófogót, a fejsze-balta-szekerce- és bárdtípusokat, valamint a különböző gyalu-, fűrész- és furdancstípusok mellett a jelölő, a mérő, az enyvező és szorító eszközök sokféle típusát alkalmazzák.

Egyik ága, a mintaasztalos az öntőmintát, a magszekrényt és a magot készíti. Az asztalos szakma másik közeli rokona pedig az a faesztergályos szakma, melynek egyes termékeit mint alapanyagot használ fel (pl. bútorlábak- és oszlopok, esztergált és kettévágott díszítések) ma egy asztalos vagy farestaurátor.

A kész munkát festéssel vagy egyéb módon, pl. aranyozással díszítették vagy inkább védték meg a farontó kártevőktől a festésre és aranyozásra szakosodott mesteremberek.

A késő középkorban vált ki, illetve különült el az asztalosságtól a kárpitos mesterség.